Az Obon ünnepe
- halottak napja Japánban -

   Rémisztő kísértetek, hátborzongató történetek, fogukat villogtató töklámpások és megannyi cukorka, csokoládé idéző elő nekünk a halloweeni hangulatot. Nemcsak mi vettük át ezen szokásokat, hanem Japán is beengedte országába, de ahogy rá jellemző, történelmi és mítoszi hátteret adott az eseményeknek elegyítve saját szokásaival és hagyományaival. 
   Japánban az Obon ünnepének nevezik a halottak napját. Mint annyi más érdekes és fontos buddhista hagyomány a kínaiaktól került át Japánba. A buddhista hagyomány szerint a hetedik hónap 15. napja a fő ünnepnap, ám ennek számítása régiónként eltérő lehet. Japán a Meiji időszak kezdetén tért át a kínaiak által ma is használt holdnaptárról a Gergely-naptárra, Tokió környékén ez alapján július közepén vannak a legfontosabb események, míg a szigetország délebbi részén megtartották a holdnaptár szerinti hónapszámítást, amiben a hetedik hónap augusztus. Így augusztus 15-én tartják a legnagyobb ünnepet. És persze vannak olyan régiók, ahol teljes mértékig követik a holdnaptár előírásait, így a megemlékezés még későbbre csúszik.

Mit is jelent az Obon?
   Az Obon az a három napos (augusztus 13-15.) időszak, amikor a halottak lelke visszatér egy kis időre régi otthonába, hogy viszont láthassa családtagjait. Hátborzongató nem? Tudni kell a japánokról, hogy nagyon tisztelik az elhunytakat, és hisznek a túlvilági létben. Minden japán családnak van egy kis szentélye (bucudan), a régi stílusú házaknál még bent, az újaknál a ház környékén, a szabadban. Ezeket mind a halott hozzátartozóknak emelték. A szentélyen füstölőket, zöldteát és egy kis rizst szoktak elhelyezni, a túlvilágról ekkortájt visszatérőnek. A bucudan belsejében van egy emléktábla, ami egy személyt testesít meg.
   Hogy a visszatérő lelkek könnyebben megtalálják az utat, a háziak mécsest vagy lámpást gyújtanak. A friss halottaknak - akik először térnek haza - gyakran zenebonát csapnak, hogy megkönnyítsék a tájékozódást. A lelkek ebben a számítási bizonytalanságban általában egy hónapig is elidőznek, és a túl sok bolyongó lélek veszélyt jelenthet. Egyes régiókban illetve egyes emberek ezért tartózkodnak minden gyilkosságtól, nem fogyasztanak húst, és szó szerint igyekeznek még a légynek sem ártani. Egyes helyeken nem mennek a tenger közelébe, nehogy valamely kóbor lélek a vízbe veszejtse őket.
   Az Obon végén a lelkeknek vissza kell térniük a másvilágra. Az élők segítséget nyújtanak, különböző szokások vannak. Egyes helyeken padlizsánból készítenek lovat, amin a szellemek visszaügethetnek, máshol pedig apró hajókra mécseseket, lámpásokat helyeznek, ezeket vízre bocsátják, s a lelkek az úszó fények vezetésével találnak vissza oda, ahonnan jöttek.
   Ebben az időszakban a családok a sírokat is felkeresik, megtisztítják. A japánok általában shinto hagyományok mellett születnek, a tradicionális házasságok is shinto szertartás mellett köttetnek, a temetkezés azonban buddhista módon, hamvasztással történik. A családok meglátogatják az ősök sírját és füstölőt gyújtanak, ételt, italt ajánlanak fel.
   Ezeken a napokon a városok hatalmas pompában díszelegnek és várják az ide látogatókat. Főleg a bevásárló negyedek és forgalmasabb utcák vannak teleaggatva színes, lelógó lámpionokkal és szerpentinszalagokkal. Tokushima prefektorátusa évente megrendezi az Awa Odori-t augusztusban, az Obon fesztivál idejére, ami ezernyi turistát vonz egész japánból és külföldről.

   Sok közös vonást fedezhettünk fel a mi kultúránk és Japán szokásai között. Ugyanakkor mégis ott vannak azok a vallásbeli különbségek és tartalmak, amelyek nálunk nem jelennek meg. Érdemes figyelmesen áttanulmányozni minden lehetséges formát és eldönteni, követjük-e most is a szigetország jellegzetességeit.
Üdv.: Kara&Matt